Józsika egy közeli ismerősöm fia –
meséli Gyárfás – egyik este későn, már tíz óra is rég elmúlt kopogtatott be
hozzánk. Különös látogatás volt ez. Hallgassátok meg.
A fiú abban az időben éppen a harmadik gimnáziumot végezte.
Szülei nagyon szigorúan nevelték, különösen az édesapja. Este tízig engedték
szombatonként buliba, diszkóba. Ez ellen nem lehetett apelláta – szigorú
büntetést, sőt verést is kapott, ha ez ellen a szabály ellen vétett.
„A gyereket úgy kell idomítani, mint a kutyát, vagy lovat!”
– szokta mondogatni, ha szóba került a gyereknevelés.
Történt egyszer, hogy már elmúlt az engedélyezett idő, s
Józsika barátaival mellékutcákon igyekezett hazafelé. Kihasználva sötét
sikátorokat elfogatta az egyikük által felkínált cigarettát. Alig szívott
kettőt-hármat a sarkon ki más fordult be a sikátorba, mint az édesapja.
Ahogy megpillantotta az apját, Józsika gyorsan zsebre dugta
az égő cigarettát, mivel eloltani sem volt ideje.
- Hazafelé! – kiáltotta a szigorú szülő, egy taslival is
megtoldva szavait.
Józsika nem várt újabb biztatást, hanem lóhalálában futott
haza. Közben a még parázsló cigaretta átégette a zsebét és a nadrágját is, mire
észbe kapott és árokba dobta a „bűnjelet”.
Otthon aztán gyorsan bevonult a szobájába, de mikor a ház
elcsendesedett, kiosont, és kiégett nadrágjában megjelent az ablakunk alatt. Az
erélyes kopogtatásra letettem kezemből a könyvet, s kinéztem az ablakon.
- Gyárfás bácsi, tessék rajtam segíteni!
- Gyere be! Nyitom a kaput.
Mutatta a kiéget foltot a nadrágján, s kért találnék ki
valamit, hogy kerülje el az atyai szigor következményét. Arra gondolt, hogy
beszéljek az apjával, s így elkerülheti a súlyosabb büntetést.
Nem tartottam jó ötletnek.
- Gyere, inkább elmegyünk a szabó ismerősömhöz, hátha
gyorsan befoltozza.
Így is tettünk. Viktor barátom meglepődve nyitott ajtót, de
mielőtt bármit is kérdezett volna kancsó bort és poharakat tett az asztalra.
- A fiatalembernek is tölthetek?
- Nem javasolom – tiltakoztam.
Koccintottunk - Józsika borszéki vízzel.
- No, lássuk a medvét! – szólott Viktor, miután letettük a
poharat.
Józsika kissé zavart képpel megmutatta a kiégett lyukat a
nadrágján.
- Apám agyonver, ha meglátja!
- Vesd csak le, s add ide! Valamit csinálunk vele.
Viktor nem beszélt a levegőbe. Leült az asztalához, odahúzta
a lámpát, munkához fogott. A nadrág fonákjából kihúzott, saját szállal
stoppolta be a lyukat olyan szakértelemmel, hogy csak bámultam. Utána kicsit átdörzsölte hamuval, hogy ne
különbözzön nagyon az anyag többi részétől.
- Hol tanultad, barátom, ezt a mesterséget? – kérdeztem
méltán csodálkozva.
- Jó mesternél. Miklós mesternél, aki a színház szabója és kellékese
volt. Ő alakítgatta, javítgatta, toldozta-foldozta a ruhákat, amiket az
előadásokon viseltek a művészek, és sokszor még a saját ruháikat is. Jó tanárom
volt, sok mindenre megtanított, és én mindent meg is tanultam. Hívott, maradjak
mellette.
- Mégis haza jöttél. Miért?
- Az ok nagyon egyszerű. Nem akartam a barátja lenni, a nőket
szeretem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése