Hagymapalánta

  Kibédi kedves ismerősöm, Sántha Demeter nyitotta rám az ajtót egy kora tavaszi reggelen. A kerti munkákra készülve ügyködtem, mikor jó reggelt köszönve belépett a kapun.

- Hoztam egy zacskó hagymamagot. Most kell elvetni – szólott.

- Most? Hiszen még alig olvadt el a hó.

- Most bizony, amíg nedve van a földnek. Fel kell rendesen ásni, elgereblyézni, jól összeaprítani, ne legyenek gallyak.

- Olyan legyen, mint a hagymaföld? –kérdeztem mosolyogva.

- Olyan, olyan – válaszolta Demeter – Aztán majd jövök és megnézem, milyen lett az eredmény!

- És hozok hagymapalántát is – tette még hozzá nevetve.

  Mindent úgy tettem, ahogy mondta. Hamarosan ki is keltek a kicsi palánták. Vékonyak, mint a hajszál, de a lelkes locsolás, öntözés hatására lassan növekedni kezdtek. Mikor eljött az ideje a kiültetésnek sajnos alig voltak arasznyiak és továbbra is csak vékony fűszálnyiak. Mentőangyalként megjelent azonban Sántha Demeter és hozott egy jókora kötés gyönyörű, erőteljes, frissen kiszedett hagymapalántát a sajátjából.

- Ezeket ültesse el, barátom. De jobban készítse elő a talajt! Trágyázni is kell és jól fellazítani. Húsz centire egymástól és a középtájon lecsípni a hajtást, hogy csak egy bő tenyérnyi maradjon belőle, és nagyon jól megöntözni. Ennyi a tudomány. Ősszel jövök!

  És ősszel jött. Hozta az ízletes, kétökölnyi, gyönyörű kibédi hagymát.

Két koszorúval…