Kanna petrolt kérek!

    A kis vegyes üzlet, a „bót” úgy meglapult a szorosan egymáshoz bújt házak között, hogy csak azok vehették észre, akik tudták, még ott van. Vásárlója mégis akadt elegendő, alig volt olyan áru, amit ne lehetett volna itt kapni. S ha valami ennek ellenére hiányzott, azt Zsiga, a boltos bizton megszerezte. Volt ott a tömött polcokon minden, ami a falusi élethez szükséges. A szenes lapáttól a gumicsizmáig, s a kristálycukortól a fuszulyka konzervig minden, de rövidáru is éppen úgy, mint ruhanemű. Az „ipari” részlegnél maga Zsiga állt a pult mögött, az élelmiszerek körül pedig felesége szorgoskodott.

   Most is hárman-négyen válogattak a ruhaneműk között, ugyanennyien várták, hogy az élelmiszerpultnál, vagy az ipari részlegnél sorra kerüljenek. Dénes türelmesen álldogált petróleumos kannájával a kezében, hogy Zsiga kiszolgálja. Egyszerre megérezte, hogy valaki áll a háta mögött, és megborzongott. Legénykora óta nem borzongatta meg így senki közelsége. Pedig az, aki ott állott a háta mögött szikrányit sem ért hozzá, szólani sem szólott egy szót sem, nem szuszogott a hátába, s illatát sem érezhette, a petróleumbűz ugyanis elnyomott minden illatot, szagot.

   Érezte mégis a másik jelenlétét minden idegszálával. Érezte, hogy ha csak egy milliméternyit is hátrálna, hozzáérne a másikhoz. Hirtelen hátrafordult. Ria nézett vele farkasszemet őzikeszemeivel. Úgy megdöbbent, hogy alig tudott valamiféle köszönést kinyögni.

- Parancsolsz, Dénes?  - hallotta Zsiga hangját.

- Ja, igen… - dadogta – egy kanna petrolt kérek.

- Add a kannádat!

   Dénes felocsúdva oda nyújtotta a kannát, a petróleum árával együtt. A boltos elvette, megnézte a pénzt, betette a kasszafiókba, s a kannát egy tölcsérrel a hordó csapja alá állította. Ezzel Ria felé fordult.

- Neked, lányom, mit adhatok?

- Petrolt – nyújtotta a kannáját, s közben teljes súlyával nekidőlt Dénesnek.

   A férfi nem húzódott el, hanem azt a milliméternyi utat most megtette a másik irányába. Közben a szíve úgy elkezdett szaporázni, hogy majd’ kiugrott a mellkasából. Az egész pár pillanatig tartott, csupán addig, amíg Zsiga elvette a kannát, de Dénesnek attól a pillanattól nem volt egy jó napja.

   Eddig is ismerte Riát, de soha ilyen testi közelségbe nem került vele. Tudta róla, hogy nagyon fiatalon férjhez ment, talán még tizenhét sem volt. A férje kreolos bőre miatt nem örvendett túl nagy népszerűségnek a faluban, s éppen ezért elköltözött hamar teherbe esett feleségével a bányavidékre. Ott nem nézték, ki kicsoda-micsoda, csak dolgozzon. Már jól beilleszkedtek, az ember szépen keresett, lakást kaptak, s a megszületett kisfiút a bölcsödébe is befogadták, mikor Ria is beállt dolgozni a varrodába. A baj a múlt évben következett be – az embert elemésztette a bánya. A beomlott tárnában hatan vesztették életüket, köztük Ria férje is. A szerencsétlenség után a fiatalasszony a kicsivel hazaköltözött a szüleihez.

   Dénes, hogy megkapta a kért petróleumot, fordult is ki a boltból és igyekezett hazafelé. Ria azonban befészkelte magát a gondolatai közé. Hiába próbálta elhessegetni, nem tágított… Munkába menekült a gondolatai elől. Mindent felvállalt a munkahelyén főnökei nagy örömére. A reggel már korán a műhelyben találta, s utolsónak lépett ki a lakatos műhely kapuján. Otthon aztán csak addig időzött, amaddig evett, utána ment ismerőseihez, rokonaihoz ilyen-olyan munkákat végezni. A lakatosszakmán kívül még sok mindenhez értett. Vállalt vaskapukészítést, betonszerelést, kisebb-nagyobb javításokat. Ez nem csak azt a célt szolgálta, hogy elterelje a figyelmét, hanem szép bevételt is biztosított a családnak. A felesége bár örült ennek, de aggódott is a férjéért, aki sokat dolgozott, és az utóbbi időben olyan szótlan lett. Az asszony érezte, valami baj van, valami nincs rendjén.

- Dénes, mi történt veled? - kérdezte egy este.

- Semmi, semmi a világon. Dolgozom, legyen meg mindenetek, tudjanak a gyerekek tanulni, haladni. Látod, Gergő, a nagyfiúnk rövidesen végez az iskoláival, asztalosnak készül és remélem, becsületes iparos válik belőle.

- Igen, tudom, de azért nem kell agyon dolgoznod magad.

- Annyit dolgozom, amennyit kell, amennyit akarok! –keményedett meg a hangja.

   Hasonló vitába torkolló beszélgetések egyre gyakrabban fordultak elő, de ezek nem nagyon nyugtatták meg Dénes háborgó lelkét! A hétköznapok a munkával még úgy ahogy, de a vasárnapok nehezen teltek. Nem tehette meg, hogy ki sem megy a házból, s az utcán óhatatlanul összetalálkozhatott Riával. Ha meglátta megfordult, s elindult az ellenkező irányba, vagy bement egy ismerős kapuján. A vasárnapi templomozás is komoly gondot jelentett, ha el akarta kerülni a találkozást. És el akarta! Minden erővel azon fáradozott, szabaduljon meg Ria rá gyakorolt hatásától…

   Hetek, hónapok teltek így el. Egy nap aztán ugyan olyan helyzet alakult ki, mint amilyennel kezdődött. A kis boltba Dénes éppen valamit vásárolt, mikor megérkezett Ria. Ahogy meglátta a férfit felderült az arca és odaperdült elébe.

- Miért kerül engem, Dénes bácsi? Haragszik valamiért?

   Dénest a bácsi szó letaglózta, úgy érte, mint egy hideg zuhany. Hamar összeszedte azonban magát és nyugodt hangon válaszolt:

- Nem haragszom én, lányom. Nincs is miért.

Majd a boltos felé fordult:

- Kanna petrolt kérek, Zsiga!