Bundás kenyér

  A nyári szünidő idejére gyermekeim jó barátja látogatott hozzánk kutyástól-macskástól. Azaz a szüleikkel együtt. Van hely bőven a vendégek számára, elég nagy a házunk, és elegendő ágyról is gondoskodtunk, legyen meg a hozzánk látogató rokonoknak, ismerősöknek kellő kényelme. Az enni való kikerül a háztájiból, szórakozni meg ott az erdő, a tavak. Lehet egész nap kirándulni, pecázni, fürdeni. Ha meg kultúrára vágyna valaki, elmehet a közeli városba: színház, mozi, múzeum és persze fényes nagyvendéglő is várja az igényes látogatókat.

  Jó magam minden reggel korán kelek. Így szoktam meg. Nem tudok veszteg maradni, ha már felébredtem. Vet ki magából az ágy! Ilyenkor a reggeli tisztálkodás után, megyek a konyhába előkészíteni a reggelit. Kávéfőzés, asztalterítés: tea, kakaókávé, felvágott, sajt-vaj, kenyér középre, tányér, kés-villa mindenki helyéhez. Ez a reggeli menet.

„Én többet biztosan nem készítek el mindent!” – gondoltam minden egyes reggel.

„Kirakom, ami kell az asztalra, aztán készítsék el, amit akarnak” – morgolódtam tovább -. „Ott a teafű, víz, cukor, meg ami kell. Főzzék meg azt a teát. Tej is van, kakaópor is. Aki akar, készít magának!”

  Ami alatt így lázadoztam magamban, elkészítettem mindent, pirítottam szalonnát egy serpenyőben és hozzáütöttem tizenöt tojást. A szalonnás rántotta szagára, mint a sáskák jelentek meg a „kosztosok”. Körbeülve az asztalt nekiláttak a reggelinek.

Öröm volt nézni, ahogy jó étvággyal falatoznak!

  Hol volt már az előbbi morgolódás?

„Holnap bundás kenyérrel lepem meg őket” – határoztam el hirtelen.