Horgász túrán a Maros völgyében

   Horgász kirándulásra mentünk a Maros felső szakaszához. Mivel pisztrángászni nem lehetett csak különleges, hegyi patakokra érvényes engedéllyel – nekünk ilyen nem volt (!) - megelégedtünk egy közbeeső lehetőséggel a pénzes pérrel. Palotailva környékére váltottunk engedélyt. Itt még nem számított hegyi víznek a Felső-Marosmente. Gyönyörű a táj. A kelemen havasokból leömlő patakok duzzasztják folyóvá a még szinte pataknyi nagyságú Marost.

 Igaz, hogy pisztrángra nem mehetünk, de rengetek a pérhal a vízben. A pérhal, vagy másképpen pénzes pér rokona a pisztrángnak, de nem a csobogó, zúgó hegyi vizek lakója, hanem ezt a valamivel csendesebb, bővebb folyót, a Marost kedveli. Persze ezt a felső szakaszt, ahol oxigén dús a hűvös folyóvíz. Húsa a pisztrángéhoz hasonlóan szálkamentes.

 Hogy pisztrángra mégis miért nem mehetünk? Egyszerű az ok – külön engedély kell, és azt nem csak drágán adják, hanem azt is megválogatták akkoriban, hogy kinek. Majdnem olyan szigorúan vették, mint a vadászengedélyt.

 A hídon állva láttuk a tovacikázó halakat. A reggeli órákban hagyták, a folyó sodra vigye őket, de közben lestek minden ehető, mozgó bogarat, rovart. A víz felett repdeső rovarokat kiugorva kapják el nagy biztonsággal. Dél fele aztán, ahogy langyosodik, melegedik a víz, kezdenek felfele úszni a hűvösebb vizek felé. Az étvágyuk ilyenkor, persze nincs. Kár is „áztatni a zsinórt”.

 Gyakori túráink állandó pontja volt ez a szép fekvésű falu. Az erdész biztosított szállást részünkre özvegy édesanyjánál egy faluszéli paraszt házban. Pénteken délután érkeztünk, számba vettük a lehetőségeket, kijelöltük a másnapi helyeket – sorsot húztunk, ha nem tudtunk másképpen megegyezni. Ezzel el is telt a nap, s este petróleumlámpa fényénél tekergettük még a zsinórjainkat, rakosgattuk a horgokat, előkéket, csalikat. Ez szinte olyan élvezetes tevékenység volt, mint maga a horgászás. Közben beszélgettünk, ugrattuk egymást, és persze ürítgettük a poharat. Mindenki jól feltankolt otthoni kisüsti pálinkával, borral. Nehogy kiszáradjunk a nagy készülődésben!

 Nem is volt szüksége egyikünknek sem ringatásra. A hegyi levegő, meg nem utolsó sorban a kiürített poharak megtették a magukét. Még a megszokott altatómról is elfeledkeztem, olyan hamar elnyomott az álom. Úgy az éjszaka közepe táján valamilyen halk motoszkálás ébresztett fel. A pokróc alól kilesve a halvány derengésben Béla barátomat ismertem fel. Ő kotorászott a csomagok között. Nem sokat törődtem vele, s mielőtt visszaaludtam volna még hallottam, hogy majszol valamit. Úgy látszik, megéhezett…

 Reggel aztán majdnem veszekedésbe torkollott az ébredés utáni kedvetlenség. Tudniillik, hogy az éjszaka folyamán Béla nagyon megéhezett, fölkelt halkan, senkit fel ne ébresszen, és a csomagok között rátalált valami finom sajtra. Azt majszolta csendesen. Másnap reggel hiába kereste Imi a horgászatra előkészített kövér kukacait.