Történt mindez…

A könyvtártorony

    Nem a sötét középkorban, hanem a huszadik század derekán történt.

A háborút átvészelte nagyobb veszteségek nélkül a falu, de szabadjára engedett indulatait már kevésbé. A falu a Gyulaffy családi birtoka volt valamikor.

Kastélyuk ott állott a helyiség közepe táján, gesztenyesor vezetett hozzá, s mellette – alapja ma is látható – a sarokbástya könyvtárnak berendezve. A család nagyműveltségű, művészet pártoló tagjai hatalmas könyvtárat hoztak létre, tele értékes fóliánsokkal, korabeli, kézzel írott kódexekkel. A gyűjtemény vetekedett Erdély nagynevű könyvgyűjteményeivel.

Mikor a földbirtokosokat deportálták 1949-ben, hogy csak a rajtuk levő ruhát és egy kézitáskát vihettek magukkal, a falusiak kifosztották a kastélyt, széthordtak mindet, a sarokbástya könyveiből pedig hatalmas máglyát raktak és elégettek mindent az utolsó lapig…

Miért?

Amikor megkérdeztem, azt válaszoltak „nagyon komisz, rossz ember volt a gróf! ”

Azóta sem értem, miért a könyvek voltak a hibásak?

Miért a felbecsülhetetlen értékeknek kellett a jogos, vagy jogtalan indulatoknak áldozatául esniük?

Történt mindez a kommunista uralom kezdetén, Erdélyben.

A csomag

    Nyugatra szakadt hazánkfia csomagot küldött a családnak még „az átkos” idején. Szóval a nyolcvanas években.

A téli ünnepekre szánt, jó előre beharangozott csomag december elején megérkezett. Már jó hideg volt az idő, havas eső hullott.

Álltunk a vámhivatal lépcsőjén órák hosszat, amíg a tisztviselő végre – kibontva - ide adta a küldeményt.

Otthon aztán számba vettük, mi érkezett: liszt, cukor, margarin, édesség, kakaópor, piros-zöld-sárga üdítőpor, és amit legjobban vártunk – babkávé.

Mindennek örültünk, mert az üzletekben semmit nem lehetett kapni. Igaz, a mosószeres flakon eltört és a liszt tönkre ment, s a cukor is. De nem baj a kávé pótolt mindenért.

Barátainkat is áthívtuk a nagy eseményre, mikor megkóstoljuk a valódi babkávét. Öröm ragyogott az arcokon.

Az sem számított, hogy bizony dohos volt a lejárt szavatosságú kávé! Elvégre a közmondás is azt mondja „ajándék lónak ne nézd a fogát”.

Történt mindez a nyolcvanas években, Erdélyben a „szocializmus kiterjesztésének” időszakában.

Na, van egy papunk

A széplaki,* tiszteletes úr mesélte a beiktatása körül kalandjait, az ízes tájszólással beszélő hívei szólásait.

Beiktatása körül minden hivatalos dolog rendben lezajlott, de a faluba való érkezése enyhén szólva groteszkre sikerült. A püspökség fekete Volga márkájú gépkocsijával érkezett. A paplak előtt megállt az autó. Az egyházfi a háromtagú fogadó bizottság élén már várt rájuk. Beszéddel is készült. A kocsi ajtaja kinyílt és kiszállt egy megtermett sötét öltönyös fiatalember. Az egyházfi elkezdte:

- A református hívek nevében…

- Bocsánat! – állította meg a beszédet a fiatalember kinyitva az autó hátsó ajtaját – Parancsoljon tiszteletes úr! – fordult a bent ülőhöz.

 A kocsiból kiszállt egy vékonypénzű, alacsony fekete pulóveres férfi, mire az egyházfi egyet legyintett

- Na, nekünk es van egy papunk!

Ennyi maradt a beszédből.

Történt mindez Erdélyben, az ötvenes évek derekán.

* A 2300 lelket számláló Küküllőszéplak községet öt falu alkotja: Vajdakuta, Héderfája, Nagylászló, Kislászló és a községközpont. A község lakóinak 40 százaléka magyarnak, ugyanannyian románnak, míg 20 százaléka cigánynak vallotta magát a legutóbbi népszámláláskor.

Használtcikk

   - 2nd hand -                                         

   A használt cikkeket árusító kis üzlet ajtajában hiányosan öltözött mezítlábas gyermek tűnt fel. Mögötte nyomakodott be tarka rokolyába öltözött édesanyja.

Igaz, augusztus volt, de egy hideg hullám tört be észak felől, és úgy lehűtötte a levegőt, hogy októberinek tetszett. A hölgy a pult mögül döbbenten nézte a mezítlábas fiúcskát, s megborzongott nem csak a nyitott ajtón az üzlethelyiségbe becsapódó hideg levegőtől.

A gyermek megállt a cipőket tartalmazó doboz előtt, és sóvárogva nézte a halomban heverő lábbeliket. Volt ott sportcipő, bakancs, papucs, női topánkák és rengeteg gyereknek való lábbeli.

  - Szeretnél egyet? – kérdezte kedvesen a pult mögött ülő hölgy.

Bólogatás volt a válasz.

A fiúcska anyja a női ruhákat nézegette. Nem látszott, hogy érdekelné a fia óhaja. A kereskedőnő megsajnálta.

  - Gyere, keressünk egy neked valót! – ment oda hozzá. 

Felpróbáltak szandált, félcipőt, sportosat, komolyabbat. Végül egy Adidas utánzatnál kötöttek ki.

  - Anyu, anyu!- kiabált boldogan – Ezt megveszed nekem? Légysziii!

  - Nincs rá pénzem! – jött a rövid válasz.

  - Neked adom ajándékba! – mondta a tulajdonos.

  - Gyere már! – kiabált az ajtóból a gyerek anyja.

Becsukódott utánuk az ajtó, s a hölgy fejcsóválva ment vissza a pulthoz.

  - Micsoda anya az ilyen? – tette fel magában a megválaszolhatatlan kérdést.

Kezdte rendezgetni a körülötte levő dolgokat. Eligazította a papírokat, ellenőrizte a mérleget, a pénzt a kasszában. Majd áttelefonált a kislányának, hogy menjen le az élelmiszerüzletbe kenyérért, tejért, meg ami még kell az ebédhez.

Perceken belül érkezett is a kislány. Tizennégy éves és a jövő atomtudósa, és persze a női labdarúgás reményteli bajnoka, Mata Hari utóda, és a bolgár trónörökös udvarhölgye.

  - Szia anyu! Pénzért jöttem, mert pénz nélkül... Hiszen tudod?

  - Jól van, jól van! Add ide a táskámat, ott lóg a fogason.

Oda adta.

  - Hol a pénztárcám? Itt volt az oldalzsebben! Reggel tettem ide. Benne volt az egész havi bevétel! Úristen! A mezítlábas gyerek és az a tarka-ruhás asszony...

Történt mindez a kilencvenes évek vége felé, egy erdélyi kisvárosban.