Téli álom

Téli álom

Vörös a napkorong,

Harangszót hoz a szél

Tőle lett a csönd csodás,

Hópihe arcomra száll,

Merengek a múlt nyomán.

 - Ablakom alatt kék suhanás,

   Koppan a tűhegyes sarok.

   Tőlem egyre távolodni látlak,

   De én mégis magamba zártalak,

   Tudom, nem hiába vártalak.

Tömött busz fékez az aljban,

A remélt jövő lép elém:

A nőt várom, az örök anyát,

Egy új életet, feltámadást,

Ölelő kart és feloldozást.

 - Csak alig, épphogy sejtem őt

   Nincs más út, csak mi előre visz,

   Nincs más kapocs, csak mi összeköt.

   A jövő nekünk tartogat csodát

   Ránk várnak gyerekek, unokák.

                     - És az álom, ami valóra vált -

Viktor, kérem!

Szenthkúthy adjunktusnő a szobája félig nyitott ajtajában állva figyelte a folyosón zajló jelenetet.

- Hagyj már végre békén! – mondta fojtott hangon a férfi.

A jó negyvenes, erőstestalkatú, világos bőrű, majdnem hogy sápadt férfi a kezeit maga előtt tartva igyekezet a hozzá közeledő hölgyet távol tartani.

- Viktor, ne lökj el! Hozzám tartozol, bármit is mondasz!

- Nem tartozom én hozzád, miket beszélsz? Különben is ez itt az egyetem és ne cirkuszkodj!

Az adjunktusnő megsokallta a szóváltást és odaszólt.

- Viktor, kérem! Várjuk konzultációra.

A férfi menekülés szerűen lépett be a kitárt ajtón.

- Mi volt ez a jelenet? Ki ez a nő?

- A volt feleségem. Húsz éve elváltunk. Hivatalosan, vagyonmegosztással, szerintem becsületesen. Elköltöztem még az országból is. Újra nősültem, van három gyermekem. Iskolások, a legnagyobb egyetemre jár.

- Akkor ez mi volt?

- Megtudta a címemet egy szakfolyóiratból, ahol a dolgozataimat közölték, és megjelent a színen. Nem érti még most sem, hogy annak a régi közös életünknek rég vége!

- Sajnálom, Viktor! De beszéljünk másról, és szólítson Olgának…

Kutyás koldus

Mindig adok egy marék aprót az áruház sarkánál üldögélő kutyás koldusnak. Tetszik az ápoltsága, hogy szerényen üldögél, előtte a kalapja, mellette a kutyája, egy gubancos keverék.

Egyik nap látom, hogy a rendőr elküldi a koldust. Kérdezem, miért küldi el ezt a szegény embert?

-  Ez, szegény? – néz rám csodálkozva a közeg. – Ennek a külvárosban kertes háza van, mellette ápolt szőlőskert, gyümölcsös. 

Azóta is mindig teszek a kalapjába néhány piculát, ha meglátom ott a sarkon.