A
Kinneret – Genezáreti tó – mágnesként vonzza az üdülni vágyókat, kirándulókat,
turistákat, ami igazán nem is csoda. És aki bár egyszer is járt már arra,
vissza fog térni.
Ilyen
és ehhez hasonló gondolatok járhattak annak a ravasz vállalkozónak is az
eszében, aki a tó közelében, az Arbel hegy lábánál megvásárolt többhektárnyi
terméketlen földet. Csak bogáncs, néhány satnya bokor és kövek, sziklák mindenfele.
Lehangoló kép. Ahogy azonban beköszönt az eső, bekövetkezik a csoda – a
szikkadt földön, a sziklák között valamilyen szemmel alig látható pezsgés
támad, mely aztán átadja helyét feltörő életnek, a kikelt magoknak, a
növényeknek. Hamarosan harsogó zöld és virágözön borítja a domboldal.
Vállalkozónkat azonban nem ez hozta lázba, hanem a tó közelsége, és a lankás
völgy adta lehetőség egy összekötő út szempontjából. Szállodasor építése járt a
fejében, s nem sokat gondolkodott, hanem elindult az engedélyeket megszerezni. Utánajár,
megkapta, s hogy mi módon, ő tudja. Nem firtatjuk.
Elkezdődtek
a munkák. Tájba illő formára tervezték az épületsort – szellős árkádokkal, kupolákkal,
három szintnél nem magasabbra. Hamarosan álltak is már a falak, jól lehetett
látni a tervezők elképzeléseit, koncepcióit. Az út és a parkoló kialakítása
következet volna!
Ekkor
következett be a következő csoda – a markoló egy teleülés maradványait hozta
felszínre.
Jött
a hivatal, a tudomány, a múzeum, meg persze a kíváncsiak serege. Az építkezést
gyorsan leállították, és megkezdődtek az ásatások. Még a távoli Mexikóból
érkeztek tudós emberek. A munkálatok váratlan eredményt hoztak, kiástak egy
ókori várost és nem is akár milyent. Magdala városa került napvilágra.
Itt
született Mária Magdolna. Kettős neve is tulajdonképpen azt jelenti, hogy
Magdalai Mária. Róla írja János evangéliuma: „az Úr arra választotta ki, hogy megvigye az apostoloknak a feltámadás
örömhírét…” (Jn 20,9)
A
városról annyit tudunk, hogy a tó partjának első jelentős központja volt, és
hírnevét többek között a halászatnak és sózott halának köszönhette, melynek
igazi mesterei voltak. Üzletei, piaca, tiszta lakóházai és rakpartja messze
földről idevonzották az embereket. Nyüzsgő élet folyt ebben az ókori városban.
Jézus is megfordult itt. Máté evangéliumában ez áll:
„Azután bejárta
egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának
evangéliumát…”
(Máté 4:23)
Bejártuk
a már feltárt részeket, s csodálattal adóztunk a régmúlt emberek tudásának, a
város épületmaradványaiból sugárzó rendezettségnek. Megcsodáltuk azonban a
mementóként álló félbehagyott épületeket is, és a mellettük emelkedő frissen
keletkezett hulladékdombokat, az építkezés melléktermékét.
Aztán
érdekes jelenség ragadta meg az érdeklődésünket. A hengerelt parkoló közepén
sziklakövekkel körülvett öreg olajfák állnak.
-
Nem szabad fát kivágni – magyarázta kísérőnk -. Körbeveszik ilyen
szikladarabokkal és kikerülik a munkálatok közben. Nézzétek ott is van egy
ilyen, meg ott is, ott is! – mutatott körbe.
-
Mi van, ha mégis útban van valamelyik?
-
Mi lenne? Kiássák, és arrább költöztetik!
Valóban,
ilyen egyszerű!
